September 2009
2 posts
August 2009
252 posts
Legen.. wait for it..
gabesza:
Kedves naplóm!
Tegnap, a nyár utolsó előtti napján már megírtam a búcsúbeszédemet a most éjfélkor bevégzendő évadhoz, és most tíz hónap szünet, pontosabban iskolai tanév következik, ami nem tudjuk, hogy még mit tartogathat - akármilyen téren.
Persze a tanulás terén próbálom majd kihozni magamból a maximumot, mivelhogy, mint az előző bejegyzésben is említettem, az előző tanév...
1 tag
1 tag
2 tags
1 tag
Na ez az a film amit már nagyon várok, persze szinkronosan, de még csak angol verzióban futottam össze vele. Nagyon kiváncsi leszek rá, főleg hogy Christian Bale a főszereplő :))
Annyi sikertelen állásinterjú után.
semmikulonos:
Szóval járkálok állásinterjúkra, de eddig még nem vettek fel. Mondjuk olyan helyen nem is dolgoznék, ahol nem fogadják el a bemutatkozásomat. A seggem bal és jobb partjára tetováltattam, hogy Z és LTÁN, így elegendő a megfelelő pillanatban csak pucsítanom egyet.
:))
How I Met Your Mother →
gabesza:
Ted elkezdi mesélni a gyerekeinek, hogyan ismerkedett meg az anyjukkal - a történetet gondolom már ismerjük, régebben volt már egy bejegyzés a sorozatról, amikor még a pilothoz, azaz a bevezető, vagyis első epizódhoz volt szerencsém.
Azóta már kivégeztem az első évadotdal, és mit ne mondjak, nagyon tetszik - lehet hogy sitcom, és mainstream, meg minden, viszont nekem bejött, szinte...
2 tags
1 tag
Your mother made a batch of meatballs last night. Some are for you, some are for...
– Justin (shitmydadsays) on Twitter
Hilárius Twitter feedet találtam. Egy 28 éves srác a 73 éves apjával él, és minden nap leírja, miket mond.
A sztori persze szomorú, de vicces is.
(via Cup of Jo, a hiláriust pedig részemről Betonpanda jegyzi)
(via critmiss)
14 felesége volt egyszerre
Sosem volt elég a jóból egy indiai férfinak, aki házasságszédelgőként nem kevesebb mint 14 nőt vett el feleségül. A férfit letartóztatták, és feleségei mellett még munkáját is elvesztette.
Hivatalos: a halottkém emberölésnek minősítette...
A Los Angeles megyei halottkém emberölésnek minősítette Michael Jackson halálát, amelyet egy propofol nevű gyógyszer és egyéb körülmények miatti heveny mérgezés okozott.
Az orvos szakértő pénteki bejelentése az első hivatalos közlés arról, hogy a popsztár halálát emberölésnek minősítették. Az igazságügyi orvos szakértő elmondta: Michael Jackson haláláért alapvetően az erős érzéstelenítő hatású...
13 nagykövetség támogatja a melegfelvonulást
Szeptember 5-én tartják meg a Budapest Pride fesztivál keretében a felvonulást az Andrássy úton
Közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról és szolidaritásáról a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösségeket az idei Budapest Pride fesztivál alkalmából 13 budapesti külképviselet.
Vasárnaptól rendezik meg tizennegyedik alkalommal a korábban Leszbikus, Meleg,...
Súlyos büntetések elé néz a TV2 és az RTL
Újabb súlyos büntetéseket kaphat a médiahatóságtól délutáni kibeszélőshow-iért a két országos kereskedelmi tévécsatorna; ezekről a műsorokról még szeptember elején, a döntéshozatal előtt egyeztet az RTL Klubbal és a TV2-vel az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - értesült több érintettől pénteken az MTI.
Testületi tagoktól származó információ szerint összesítve többnapos elsötétítés,...
Mit használhatsz Viagra helyett?
kisvuk:
Amerikai kutatók felfedezték, hogy a görögdinnyében lévő citrullin közvetett hatása hasonlít a Viagráéhoz. Ha a citrullin reakcióba lép a szervezet enzimjeivel, akkor argininné, egy nitrogén-oxidképződést elősegítő aminosavvá alakul. Ezáltal, akárcsak a Viagra, ellazítja az ereket és segíti a vérkeringést. Citrullin főleg a görögdinnye héjában található, de húsa is tartalmaz.
- A...
Romagyilkosságok: "a napnál is világosabb dolgokat...
kisvuk:
A Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója számára elégtétel és megnyugvás, hogy elfogták a roma támadásokkal alaposan gyanúsítható személyeket. Papp Péter pénteken az MTI-nek azt mondta, hogy a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság helyszínén végzett nyomrögzítéskor a Pest megyei rendőrök követtek ugyan el hibákat, de helyrehozták, és a vélhető tettesek elfogását nagyban...
Sztárszáj
Sztárok beszólásai :D
Christina Aguilera:
“Szóval, hol is rendezik meg idén a Cannes-i Filmfesztivált?” - Christina mi Cannes-ra tippelünk!
David Beckham:
“Szeretném megkereszteltetni Brooklynt, csak még nem tudom, milyen vallásúvá.” - David, David nincs sok választásod!
Brook Shields:
“A dohányzás öl. Ha pedig megölnek, nagyon fontos részét veszíted el az...
Britney-t elnöknek!
Britney Spears egy amerikai showműsor számára írt egy listát arról, hogy mi lenne más, ha ő lehetne az USA elnöke.
„A top 10 dolog, ami más lenne, ha Britney Spears lenne az elnök”
10. Én lennék az első elnök, aki szemfestéket viselne Nixon óta. 9. Csak olyan szórakoztató helyeket szállnánk meg, mind Cabo. 8. Ingyen pitét mindenkinek! 7. A válságszobám (konferenciaterem) Las Vegasban egy...
kisvuk:
Descent 2 előzetes, mit szóltok?
Most akkor folytatható vagy nem? Az első rész durva volt, nem csak a szörnyek, a klausztrofóbia miatt is. Most akkor dörmögő hang, blabla:
Ez jó kis horror lesz, már várom.
1 tag
Ötmillió dollárra perlik a Playboy szülőatyját
Hugh Hefner éveken át vetkőztette a modelleket, most viszont az exfelesége akarja a gatyáját is elvenni a Playboy-tulajdonosának. Kimberly Conrad ötmillió dollárt követel.
Kimberly Conrad kilenc évig volt Hugh Hefner felesége, tíz évvel ezelőtt azonban szakított egymással a házaspár. A gyönyörű modell a válás után nem sokat követelt a nyuszis magazin kitalálójától, valószínűleg azért nem, mert...
Ez fura
gabeszb:
jokerno:
A délután folyamán a pontom 1064 volt és estére fura modon vissza csökkent 960-ra. Most néztem már 982 erre 1 perc sem tellik el már csak 980. Akkor ez most hogy is működik?
Kiismerhetetlen ez a tumblarity, nekem vagy 300-at növekedett ma - amúgy gratulálok a toplistás hatodik helyezésedért! :)
Köszi! :))
Ez fura
A délután folyamán a pontom 1064 volt és estére fura modon vissza csökkent 960-ra. Most néztem már 982 erre 1 perc sem tellik el már csak 980. Akkor ez most hogy is működik?
1 tag
Érdekes dolgok
New Yorkban minden 8. másodpercben egy nagyobb bűncselekményt követnek el.
A homárt élve főzik meg mivel „elvileg” nem érez fájdalmat
A fülbemászóknak két péniszük van.
Egy tyúktojást nem lehet összetörni úgy hogy pontosan a két csúcsát az ujjunkkal nyomjuk.
Évente több mint 1.000.000 cápát öl meg az ember, ellenben csak átlagban 7 emberrel végez a cápa.
A szakállas fenyő több mint...
1 tag
1 tag
2 tags